KÉPTELEN ELVISELNI A TÉTLENSÉGET

mszp.hu, 2005. július 7.

Évszámok, funkciók. Önéletrajzi adatok. Egy karrier állomásai. Ami mögöttük van, az egy ember életének nagyobbik fele - és mégsem mutatják meg a lényeget. Magáról az emberről nem tudunk meg semmit. S az a kevés, ami még hozzájöhet, csak a felszín. Kiss Péter kancelláriaminiszterről tudjuk, hogy mosolygós, barátságos, nagy a szakértelme, jó szervező és munkamániás. De vajon milyen lehet Kiss Péter, az ember?

- Hiába nevet mindig a szeme, hiába közvetlen, mégis úgy vélem, nehezen enged közel magához bárkit.

- Jók a megérzései. Valamennyien több rétegből állunk, és a másikkal való kapcsolat mélysége határozza meg, hogy kinek-kinek hány rétegbe engedünk bepillantást. Ez az egyik módja annak, hogy harmonikus kapcsolatban legyünk a világgal. Ami pedig a barátságosságot illeti, be kell vallanom, hogy ha munkáról van szó, bizony a legközvetlenebb kollégáimat illetően nem mindig illik rám a jelző. Ígéretekre ugyanis semmit sem lehet építeni.

- A munka, a tenni akarás rendkívül fontos része az életének. Részben ennek voltak köszönhetők miniszteri kinevezései a szocialista kormányokban. Ám egy ember tevékenységének legigazibb fokmérője mindig a civil társadalom elismerése. Az Ön esetében például az, hogy szülővárosa, Celldömölk díszpolgára lett.

- Ugyan Celldömölkön jöttem a világra, ám mindössze két hónapig éltem ott - így természetesen nem emlékszem erre az időszakra. A díszpolgárságot gyakorlatilag azon ügyek hozták, amelyekkel megkerestek a helybeliek. Közösen oldottuk meg valamennyit, s ez a tény jelentette később az elismerés okát. Büszke vagyok rá.

- Csak szülővárosa volt Celldömölk. Melyik volt a ,,nevelővárosa"?

- Szombathelyen nőttem föl. A ma is jónevű Nagy Lajos Gimnáziumba jártam. Szívesen emlékszem vissza arra a teljesítménybarát környezetre, ahol egymást követték a tanulmányi versenyek, ahol a légkör, a tanárok, a diákok mentalitása egyaránt azt sugallta, hogy nem elég iskolába járni, nem elég megtanulni a leckét, rendszeresen tenni kell valamit ezen túl is. A vasi megyeszékhelyen a Haladás pályája mellett laktunk. Az erkélyről néztem a meccseket, s ha éppen nem volt mérkőzés, hát átbámulhattam Ausztriába, és megszemlélhettem, miként dolgozik a földjén az osztrák paraszt. Ez, meg a grazi tévé volt a közvetlen vizuális élményem a közelről csak háromévente látható nagybetűs nyugatról. Aztán, mire elértem a felnőtt kort, már megszünt a határsáv és utazni is könnyebben lehetett. Kádár és Kreisky kormánya olyan konszolidált helyzetet teremtett a két ország között, ami egy teljesen nyitott, polgári légkört eredményezett. Afféle modern osztrák-magyar monarchia-érzetet teremtett.

- Mi késztette arra, hogy fölhagyjon a civil élettel, feledje a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán, a termelési rendszer szakon szerzett, ,,legszoftabbnak" tartott műszaki diplomáját, és politikusnak álljon?

- Azért ez nem ment egyik napról a másikra. Először is, baloldali gondolkodású, pedagógus családból származom. Tanárok a szüleim és tanár a nővérem is. Sőt, az egyetemi tanulmányokat befejezve, jómagam ugyancsak tanítottam - egykori Alma Materemben: először tudományos segédmunkatársként, majd tanársegédként mikroökonómiát, szervezéselméletet és módszertant, valamint informatikai rendszereket. Édesapám nevéhez fűződik, hogy tanácselnökhelyettesként kezdeményezte és valósította meg a ma már Európa-hírű Savaria Játékokat, és ő építtette a Művelődési és Sportházat. Visszatérve a politikára, '83-ban diplomáztam. A nyolcvanas évek elejére esett az az időszak, amikor oly erőteljesen megváltozott a hazai felsőoktatás. Ekkor történetek azok, a napjainkban is sokat emlegetett lengyelországi események. Az egyetemen különböző reformokat vezettek be; megszűnt a pártirányítás, de az állam még nem vette át ezt a szerepet. Vákuum keletkezett, így akik tenni akartak, tudtak is. Mi meg éppen abban a korban voltunk, amikor minden fiatal meg akarja váltani a világot. Ezért dolgoztunk a KISZ-ben és a hallgatói képviseletekben. Gyakorlatilag az egyetemeken már ekkor megvalósult a többpártrendszer. Az én korosztályom biztosan emlékszik a híres műegyetemi klubokra, vagy a Reformpárti esték című vitasorozatra. Izgalmas világ, komoly iskola volt. Ez az időszak jött aztán később vissza az úgynevezett felnőtt életben.

- Aztán, még mindig a rendszerváltás előtt - 1989-ben -, alapító elnöke volt a Baloldali Ifjúsági Társulásnak.

- Szép idők... A mai napig hiányzik az a fajta munka, ha úgy tetszik, a ,,bites fíling". A mottónk az volt, hogy akciók - nem szavak. Ez bizony ráférne napjaink politikájára is. Megmozdulásainkkal rendszeresen erőteljes feltünést keltettünk. Híresek voltak a táboraink. 10 ezer fiatalt táboroztattunk, felavattuk az egymilliomodik munkanélküli szobrát a Blaha Lujza téren, tömegek zarándokoltak el Tatára, a Vízparti BIT-partira. Egészen 1993-ig függetlenek voltunk az MSZP-től, s csak ekkor került sor az együttműködési szerződés aláírására. Aztán a baloldali győzelem után a fiatalok közül sokan bekerültek a szocialista parlamenti frakcióba, és megalakult az ifjúságért munkacsoport, amelynek tagjaira mindig stabilan számítani lehetett.

- Nekem nagyon tetszettek azok a plakátok, amelyeket a '94-es választásra készítettek. Különösen az, amelyen így szólt a szöveg: Egyet választ, hármat kap! Van más választás! A képen pedig két ,,bábművész" - Csurka István és Torgyán József - rángat egy marionettfigurát -Orbán Viktort.

- Ezt a plakátot nem engedte a párt kiragasztani, de úgy tudom, sok lelkes gyüjtő őrizget otthon egy-egy példányt...