Hírek : Bolgár sikert aratott Sárváron |
Bolgár sikert aratott Sárváron
2005.11.17. 16:06
Zsúfolt terem, közel nyolcvan hallgató várta Bolgár Györgyöt a Platán Panzióban az első Közéleti Kávézóban. Nem csalódtak, aki részt vettek az esten, a szókimondó riporter Sárváron is siker aratott.
Az est Szabó Lajos ötletgazda, házigazda szavaival indult. A képviselő elmondta, hogy a sorozat első két rendezvényének vendégét még ő választotta ki, de várja az ötleteket, kiket hívjon meg a beszélgetős sorozatba.
Ezt követően Varga Zsolt az est műsorvezetője faggatta Bolgár Györgyöt az amerikai élményeiről, a Beszéljük meg! műsor indulásáról. Bolgár elmondta, hogy hasonló amerikai mintára építette a műsorát, azonban ő szándékosan háttérbe vonta magát, inkább a hallgatói vélemények domináljanak. Az őszinte hang azonban kihívta az akkori hatalom előljáróinak haragját, 1994 tavaszán elbocsájtották a Magyar Rádióból. Nemsokára - a kormányváltást követően - azonban már ismét betefonálhattak a nézők az ujraindított műsorba. A Fidesz éra utólsó hónapjaiban Bolgár ismét lapátra került a közrádióban. Néhány héten belül, immár egy kereskedelmi rádióban, a Klubrádióban folytathatta Bolgár György a párbeszédet a hűséges rádiózókkal. Az életrajzi elemek után Varga Zsolt az internet napi híreinek kommentálására kérte Bolgár Györgyöt, hasonlóan az ATV-beli szerepéhez.
A közönség Bolgár sziporkázó válaszaira vette a lapot. Majd a közönség kérdéseire, véleményére került sor.
Jól indult egy sorozat, melynek a folytatása december 1-én, 18 órakor lesz, amikor a vendég Lendvai Ildikó és Berecz Anna lesz.
|