Gyurcsny Ferenc rmutatott: az MDF-kormny alatt 182, a Horn-kormny idejn 60, az Orbn-kabinet alatt 49, a jelenlegi kormny idejn eddig 46 szzalkkal ntt az llamadssg.
Be kell fejezni az tvers politikjt – jelentette ki Gyurcsny Ferenc a frakcik kpviselinek adott viszontvlaszban htfn az Orszggylsben. A miniszterelnk szavait az ellenzki padsorokbl hossz, erteljes taps ksrte, amely csak a hzelnk figyelmeztetsre hagyott albb.
Be kell fejezni az tvers politikjt. Be kell fejezni azt a politikt, amelyben a magyar ellenzk nem igaz dolgokat lltva elvitatja mindazt, amit a szocildemokratk s liberlisok tesznek annak rdekben, hogy Magyarorszgon knnyebb s kiszmthatbb legyen az letk a nyugdjasoknak, a gyermekeknek s a csaldoknak – mondta a miniszterelnk.
A kormnyf kzlte: az MDF-kormny alatt 182, a Horn-kormny idejn 60, az Orbn-kabinet alatt 49, a jelenlegi kormny idejn eddig 46 szzalkkal ntt az llamadssg.
Kitrt r: a jelenlegi kormny visszaadta a nyugdjasoknak az Orbn-kormny alatt ki nem fizetett 19 ezer forintot, bevezette a 13. havi nyugdjat, a nyugdjkorrekcis programot, valamint a mltnyossgi nyugdjat.
Gyurcsny Ferenc elmondta azt is: 1999-ben 32 szzalkkal, 2000-ben 26 szzalkkal nttek a gygyszerrak, mg a jelenlegi kormny hrom ve alatt 24 szzalkkal.
A kormnyalakts ta 28 szzalkkal nvekedett a nyugdj, az Orbn-kormny alatt 17,8 szzalkkal – fzte hozz.
A miniszterelnk Dvid Ibolya, az MDF elnke szavaira reaglva elmondta: a modern trsadalmakban, gy a magyarban is az llam ltalnos trsadalom- s szocilpolitikai szerepe tlnyomrszt az tlag s az tlagot egy kevss meghaladk szmra jelent segtsget. Ezrt arra kell gyelni minden, az igazsgossg eszmnyre ad kormnynak, hogy szocilpolitikai szempontbl a leszakadk fel fordtsa a figyelmt, a nvekeds rdekben viszont az ell haladk szmra kell biztostani a nagyobb teljestmny lehetsgt.
|